YRISZ

Teozófiai Társulati előadás a Trigon stúdióban,
Bp.-en. - 2009-03-17.

Bemutatkozom, nevem:  Illés Irén. a MTT. tagja vagyok 2000 óta, néhány éve a könyvtárosa is. 1993-ban találkoztam  ebben az életemben első alkalommal a teozófiával, majd 7 év múlva tagja lettem a Társulatnak.
Köszönöm a lehetőséget, hogy kedvenc témámmal kapcsolódva a teozófiai tanításokhoz, megtarthatom előadásomat,
TUDATOSSÁG A HÉTKÖZNAPOKBAN címmel.

Tartalom
• Bevezető.
• Mit teszünk magunkkal, amikor nem vagyunk elég tudatosak?
• Kommunikáció szempontjából.
• Viselkedésmódban.
• Megkülönböztető képesség területén.
• Felelősség kérdése.
• A hitelesség.
• Testvériesség és a tudatosság kapcsolata.
• Mi lehet segítségünkre?
• Összefoglalás.

Bevezető.

Köszönöm a lehetőséget, hogy kedvenc témámmal kapcsolódva a teozófiai tanításokhoz, megtarthatom előadásomat,
TUDATOSSÁG A HÉTKÖZNAPOKBAN címmel.
Örülnék, ha nem azt fogadnátok el, amit mondok, hanem azt, ami ezzel kapcsolatban bennetek van, erre lesznek a nyitott kérdések is, amelyeket önmagatoknak kell megválaszolni. Kérem folyamatosan érvényesnek tekinteni azt, bármiről, bárkiről, bármit is mondok, tudom, hogy vannak kivételek és azokat tiszteletben kell tartanom.
Ha lehetséges, tartsuk szem előtt azt is, hogy egyformák ugyan nem vagyunk, de egyenlőek igen. Itt mindannyian egymás tanítói vagyunk, oda-vissza áramolnak az egymásra ható energiáink.
Az egyenrangú kapcsolat az, amelyben a legtöbb ember fogékonyabbá válik a tanulásra, a fejlődésre.
Nem előnyös az alá- és fölérendeltségi pozícióból való egymás megközelítése, esetleges "megerőszakolása". (pl.: Ha megfigyelitek, az "önjelölt Guruk" sohasem tudnak tartósan, és mélyre menő igényeket kielégíteni.)
Amiről itt, most beszélni fogok, elsősorban teozófiai tanításoktól átitatott, de látni fogjátok, sok mondandóm pszichológiai alapokon nyugvó.
A teljesség igénye nélkül néhány neves pszichológus, akik az utóbbi 7 évben hatottak rám: Sigmund Freud, Carl Gustav Jung, Alfred Adler, Erich Fromm, Roberto Assagioli, Stanislaw Grof, Thomas Gordon, Abraham Maslow, Ken Wilber, a hazai szakemberek közül megemlítem Feldmár Andrást, Müller Pétert, Csernus Imrét, Ransburg Jenőt és még sokan vannak, akiknek a tanításaiból lerakódott bennem mindaz, amiből most egy kis részletet hallani fogtok.
Meggyőződésem, hogy: Mindent lehet sokféleképpen csinálni, de jól csak azt lehet, amit szívvel, lélekkel, megfelelő tudással és tudatossággal teszünk.
A tudatosság meghatározását a végére hagyom. Abban bízom, akkorra ti magatok is több tapasztalatot gyűjtetek saját tudatossági szintetekről.
Ennek segítségével már, ti is tudni fogjátok a választ.
Miért választottam ezt a címet?  Meggyőződéseim egyike az is, hogy minden tanítást, a teozófiai tanításokat is, személyiségünk, erkölcsiségünk fejlettségi, érettségi szintjének megfelelően tudunk megélni.
Ezek fejlesztéséhez viszont szükséges a tudatosság.
Én itt most csak a fizikai, érzelmi, értelmi szintről beszélek, a magasabb szintekről még nem, mert a hétköznapi élet számomra azt jelenti, többségünk még csak ezen a szinten próbálkozik a tudatosság megélésével.
Szerencsésnek tartom magamat, mert korábbi Társulati előadásainkból sok elméleti ismeretet nyerhettünk a tudatosság területén is, így felmentem magamat az elméleti megalapozás alól.
Nem szeretem az általánosításokat, így gyakran a saját tapasztalatomat hozom példaként, mert abban lehetek csak hiteles, amit én magam éltem át.
Kimeríthetetlen a területek száma, amelyeken meg lehetne a tudatosságunkat vizsgálni, azt fejleszteni, de kénytelen voltam az időhatár miatt csak néhányat vizsgálódás tárgyává tenni, mégpedig:
A tematika, ami szerint haladni fogok, a következő:

1. Megnézzük, mit teszünk magunkkal, amikor nem vagyunk elég tudatosak?
2. Megvizsgáljuk a tudatosságot a -- kommunikációban és a -- viselkedésmódban, mégpedig a következő területeken:
   
   1. megkülönböztető képesség,
   2. felelősség,
   3. hitelesség,
   4. testvériesség területén.

• Megnézzük, mi lehet segítségünkre a tudatosság kialakításában? Használhatunk-e valamilyen sémát?
• Befejezésként átismételjük a lényegét az elhangzottaknak.
• Ami még ide kívánkozik, mert többször érintem, Ki is az érett személyiség? és az Erkölcsi érettségről mikor beszélhetünk?
• Majd néhány általános információval zárunk.

Mit teszünk magunkkal, amikor nem vagyunk elég tudatosak

Belevágok hát a hozott témába és megkérdezem:
Mit teszünk magunkkal, amikor nem vagyunk elég tudatosak?
Amikor tudom, mit kellene tennem önmagamért, fejlődésemért és ezt nem teszem meg, a tudatosságomat elaltatom, önmagamat átverem, megcsalom, kijátszom, becsapom. Mi motivál ilyenkor? Lustaság, kényelem, félelem? Mitől? Talán attól, hogy "mit mondanak, mit gondolnak mások?" vagy "Esetleg nem fognak szeretni, ha nem felelek meg az ő elvárásaiknak?" stb..
Mit teszek ilyenkor?

1. Megalázom magamat önmagam előtt.

Következmény: bűntudat, kudarc élmény, kisebbrendűségi érzés.
És ez hova vezet? Olyan életminőségre, amit ma megélünk, amellyel elégedetlenek vagyunk, amelyért felelősöket keresünk, miközben csak fel kellene ismernünk, mi magunk vagyunk a felelősek mindazért, amit megélünk.
Tulajdonképpen nem tudatosan, ehhez hasonlókért szenvedtetem magamat.
(pl.: munkába temetkezve, azt érzem, hogy mindenki helyett nekem kell dolgoznom, 7x7 bőrt nyúznak le rólam, még otthon is, hétvégén is, stb.)

2. Ítélkező és elutasító vagyok környezetemmel szemben, ettől én szenvedek a leginkább. Ha tudom, hogy környezetem elítélése önmagam elítéléséről szól, közelebb kerülhetek a megoldáshoz.

Jobb, ha megtanulom elfogadni a környezetemet úgy ahogy van, ha változtatni nem tudok azon.
(saját pl.:-- fiatalkorú gyerekem úgy döntött, hogy elment egy szektába.
Egy egész évig ítélkeztem, elutasító voltam mindennel, ami ezzel kapcsolatos, addig kegyetlenül szenvedtem.
Amikorra én megtanultam elfogadni őt, a döntésével együtt tisztelni, mint a teremtő önjogú teremtményét, akkorra eljutottunk mindketten ahhoz a tapasztalathoz, amiért oda kellet mennie és már ott is hagyta.
Én ekkor találkoztam a teozófiával. Őneki mást hozott ez a tapasztalat.
Mi is történt itt? Fájdalmamban felismertem szenvedésem okát,
Önmagamat megváltoztattam, és ez meghozta a környezeti változást is.
-- másik pl., amikor eltávozik a fizikai világból szeretteim egyike.
Tudnom kell elfogadni az ő döntését, tiszteletben kell azt tartanom azt, bármennyire fáj is. Hiszen ki tudhatná jobban nála, hogy neki épp most mire van szüksége? Amikor ezt kellett megtanulnom, két korombeli, (akkor 40-esek) közeli barátnőmet vitt el rákos megbetegedés, akik mellett végigszenvedtem az ő szenvedéseiket.)

3. Türelmetlen vagyok, ezzel elégedetlenségre kárhoztatom magamat.

Mit tehetek ekkor önmagamért? Megtanulom tiszteletben tartani saját érési időmet. Elfogadom magamat MOST olyannak, amilyen vagyok.

Ez nem azt jelenti, hogy nem gyorsíthatom fel a fejlődésemet, csupán azt, ahol épp tartok, azt megbecsülöm.

4. Menekülök a felelősség elől. Tetteim, gondolataim, szavaim, érzéseim következményeiért nem vállalom a felelősséget.

Mi, akik már egy ideje ismerjük, tudjuk, mit teszünk, amikor ezeket a teremtő energiákat használjuk, sokkal nagyobb felelősséggel tartozunk ezek működtetéséért, mint mások.
(pl.: amikor indulatosan reagál a beszélgető partnerem az én megnyilvánulásomra, én viszont ugyanúgy. Tudjam, belőlem valami olyan kisugárzást, hatást fogott, ill. fordítva, ami nem vált sem bennem, sem őbenne tudatossá, így irányítani sem tudtuk a helyzetet, tehát tudattalanul egymásnak estünk. Amikor tudatos vagyok, nem reagálok vissza indulattal, vagy bántással a másik reakciójára, bármilyen is az.)

5. Önző, egoista vagyok. Megszüntetem ezeknek a tulajdonságoknak a dominanciáját, mert ezzel tönkre teszem magamat és környezetemet is.

Nem teszek olyat másoknak, amit magamnak sem kívánok.
Ha megkülönböztető képességem, amely az erkölcsi érettségemre támaszkodik, elég fejlett, akkor pontosan tudom, mikor hol, miért kell esetleg valamilyen mértékben önzőnek látszanom a felszínes ember szemében,
ami ekkor már nem is önzőség, hanem esetleg jogos önvédelem.
(pl. erre a következő pont:

6. Éretlen felnőttként kiszolgáltatom magamat a környezeti hatásoknak.

Mit tehetek ilyenkor magamért? Tanuljak meg felnőni, önmagamra támaszkodni. A belső biztonságunk kiépítése nagyon fontos, stabilitásunk érdekében.
Csak akkor vagyok képes másokért is felelősségteljes emberként működni, ha már önmagam elég érett, fejlett, magabiztos vagyok, megvan a belső biztonságom.
Amíg önmagamért dolgozom magamon, önzőnek titulálnak az előbb említett felszínen működő emberek.
Kérdezd meg magadtól: Van-e ember, akire biztonsággal támaszkodhatok, aki helyettem engem meg tudna bármitől, bárkitől is óvni, védeni?

Tudatosságot a kommunikáció szempontjából

Nézzük meg a tudatosságot a kommunikáció szempontjából:
Vannak módszerek, amelyek megtámogathatnak bennünket abban, hogy eredményesen és hatékonyan tudjunk kommunikálni.
Ezeknek vannak eszközeik, technikáik, amelyekre épülnek.
Lényegük, amit a teozófiai tanításokban is megtalálunk, ezek a következők:
MINŐSÍTÉS- és ELŐÍTÉLET MENTESSÉG, ELFOGADÁS, EMPÁTIA, MEGÉRTÉS, OBJEKTIVITÁS, HITELESSÉG, (erről később lesz szó).

1. Ítélet- és előítélet mentesség.

Ha valaki próbálkozott már ítéletmentes lenni, tudja, milyen buktatói vannak. (pl: a közvélemény elítélését felülírni egy embernek, igen nehéz, csak nagyon tudatosan és éretten lehetséges).

2. Nem minősítek.

Sajnos alap programunkban mélyen benne van az "állandóan minősíteni". Azt gondoljuk, mi vagyunk a jól látók, és aszerint helyes, vagy helytelen minden, ahogyan én minősítem azt.
Ki az, aki úgy érzi, ő már tökéletesen tudja, mi a jó és mi a rossz?
Sőt azt is tudja, mindenki helyett, hogy kinek mire van szüksége?
Megkockáztatom, sok esetben még önmagunk számára sem tudjuk mi a jó.

3. Elfogadás:

Elfogadjuk a másik ember szabadságát, szabad akaratát, emberi méltóságát tiszteletben tartjuk.
Meddig tart az én szabadságom? Amíg nem sértem mások szabadságát!
Amikor kéretlenül beavatkozom a másik ember életébe, bármilyen formában teszem azt, önmagamról állítok ki bizonyítványt,
a ez a bizonyítvány a hozzáértőnek megmutatja, hogy milyen hiányosságaim vannak, és azokat hogyan kompenzálom?
Minden, amit teszek, mondok, gondolok, szükségleteim kielégítését szolgálják.

4. Csak egyes szám 1 személyben, magamról beszélek, ami az én érzéseimről, szükségleteimről, igényemről szól, azt fejezem ki.

Nem általánosítok! (hogyan is beszélhetnék másokról, amikor semmit sem tudok arról, hogy ki, mit, hogyan és miért él meg úgy, ahogy?
Még a saját megélésem okait sem ismerem igazán, hogyan ismerhetném a másokét? Én csupán saját magamból kiindulva feltételezhetek valamit a másik emberben lejátszódó dolgokról, ami szintén rólam szól.)

5. Empatikus, megértő, és meghalló vagyok.

Gyakran elmegyünk egymás mellett kommunikáció szintjén is.
Nem értjük meg, mit akar a másik ember számomra mondani, közvetíteni,
amiért van ez így?
Nem úgy figyelek rá, hogy azt tudjam meghallani, amit ő akar kifejezni.
Mikor tudom igazán meghallani a másik embert?
Amikor tudok üres, egó - mentes, és empatikus lenni.
Amikor elég érett személyiségként, tudatosan irányítom magamat.

6. Objektív tudjak maradni, akkor is, ha érintett vagyok érzelmileg.

Ez is komoly kihívás, hiszen csak tudatosan gondolkodva, tudatosan élve tudunk indulatainkon úrrá lenni, vezetésünk alá vonni ösztöneinket.
Tehát jól kommunikálni csak az adó és a vevő kellő tisztasága, érettsége esetén lehet. Mindezt viszont csak megfelelő önismerettel érhetjük el.
Megismétlem: milyen legyek, ha hatékonyan akarok kommunikálni?
Ítélet- és előítélet mentes, empatikus, megértő, elfogadó, hiteles és objektív.
Ezeknek a tudatosítása, használata, békés egymás mellett élésre, testvériességre, valós együttműködésre tanít, nem ellenségeskedésre.

Tudatosság a viselkedésmódban

Tudatosság a viselkedésmódban:
Leginkább a következő mondattal tudom megragadni ezt:
Nem csinálom azt, amit nem akarok! 
Tulajdonképpen ez az igazi szabadság.
Annyi fölösleges dologgal rontjuk életminőségünket. Tudjuk is, hogy az nem jó számunkra, mégis csináljuk. Nézzük meg, forduljunk befelé, kérdezzük meg magunkat, amiért csinálom azt, amiről tudom, hogy szükségtelen számomra?
Egész életünkön elhatalmasodik a fél-elem, az anyagi javakhoz való túlzott ragaszkodás fogságában.
(Pl.: A nálunk is népbetegségnek számító rák a test, a lélek és a szellem betegsége. Tudatos viselkedésmódom mi lehet, ha épp ilyen gondom van? Miután ismerem a lelki hátterét e betegségnek, eldöntöm, akarok-e élni?
Ha igen, akkor megváltoztatom beállítottságomat, minden szinten. Megkeresem az életem értelmét, célját, örömforrását.
A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket stresszel teli, savas környezetté teszi, amely kedvező talaj a ráksejtek szaporodására. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani és az életet élvezni.)
Aki valós igényeinek, szükségleteinek eleget tud tenni, (itt nem az egó - kielégítésére gondolok), fogalmazhatok úgy is, hogy aki életfeladatát maradéktalanul meg tudja élni, annak viselkedésmódja igen tudatos.
Kérdés: a megéli-e igazán önmagát az, aki sikeres, biztos egzisztenciális háttere van, ugyanakkor hiányérzete, testi betegségei vannak?
Természetesen nem teljes a kör, csupán ízelítő mindabból, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy igazán jól tudjuk kommunikációval, viselkedésmóddal önmagunkat kifejezni.
Azt gondolom, hogy mindezt csak tudatos életstílussal, életmóddal tudjuk elérni. Ebben fontos szerepet játszik a konfliktuskezelési módszerünk is. Miért?
Mert szükségünk van arra, hogy kapcsolataink minden szinten jobbá váljanak.
Így feszültségtől mentesebb életet élhetünk.
Akiknek jó konfiktus-kezelő technikáik, módszereik vannak, azok nem támogatnak szélsőséges, kirekesztő csoportokat, és a magánéletben is sokkal békésebbek.
Egy módszer a sok közül, pl. a mediáció, amellyel ez is megtanulható.
Nem keverendő össze a meditációval, ami szintén nagyon fontos, de más.

Megkülönböztető képesség

Következő, a megkülönböztető képesség területén való tudatosságunk: Gondolom a Mester lábainál című könyvecske Alcyone-tól mindenki számára ismeretes, (MTT.-i kiadás), ahol kifejtésre kerülnek a megkülönböztető képességhez szükséges minőségek. Épp ezért Én nem ismertetem ezt.
Ami biztosnak tűnik, megkülönböztető képességem és tudatosságom birtokában sikeresen kiléphetek saját csapdáimból, amelyeket én gyártok magamnak.
Találkoztam már azzal a jelenséggel, amikor a megkülönböztető képességet összemosták az előítélettel. Hasznosnak találnám az ezen való közös elgondolkodást is.
Pl., saját tapasztalatom, -- amikor rájöttem, hogy lehet úgy is kommunikálni, megvédeni önmagamat, kifejezni igényeimet, szükségleteimet, hogy közben nem sértek meg másokat, -- nagyon megörültem.
Tudtam, hogy nem jó sérteni, szavakkal bántani, a megkülönböztető képességem ezt világossá tette számomra,
nem is akartam én azt tenni, de nem tudtam, hogyan tehetek másképp?
Addig kerestem a választ a kérdésemre, hogy velem szemben jött és rám talált az erőszakmentes kommunikáció technikája.
Ma már viselkedésmódomat is igyekszem ennek alapján átalakítani. Természetesen nem egyik pillanatról a másikra oldódnak meg ezek a dolgok, idő kell, amíg automatizálódik, beépül viselkedési szinten is a változás.
A hétköznapi életben gyakran találkozunk számunkra úgymond "negatív" tapasztalatokkal, pl. az igen gyakran emlegetett média általi hatás, manipuláció.
Aki tudatosan igyekszik élni, megkülönböztető képességével el tudja különíteni, majd elhatárolni magát a kedvezőtlen hatásoktól.
Nem a világtól való elzárkózás a megoldás, hanem az önismeret, az önfejlesztés által felfedezett belső biztonság kiépítése, amelyet semmilyen hatás nem tud áttörni, ha nem akarom. Ez nagyfokú tudatosság eredménye lehet csak.

Felelősség kérdése a tudatosság fényében

Következő a felelősség kérdése a tudatosság fényében:
Személyiség sérüléseinket gyakran hárítjuk szüleinkre, gyerekkori sérüléseinkre.
Ugyanezt tesszük, amikor előző életeinkre, karmánkra fogjuk jelen életbeli problémánk okait. akérdés: Biztos, hogy nem a jelenben, az ITT és a MOST- ban kellene keresnünk felelős önmagunkat?
Ezzel nem akarom kizárni azt, hogy valóban lehetségesek olyan okok is, de ne keressük mindennek az okát ott, ahol nem tehetünk magunkért semmit!
Kérdés: meg tudjuk változtatni a múltunkat?
Mit teszünk akkor, ha mégsem a jelenben keressük a megoldásainkat?
Hanem a múltra hárítjuk a felelősséget?
Változtatási motivációm elől is (azt képzelem), "jogosan" kitérhetek.
Elmenekülök problémáimmal való szembenézésem és a feladataim elől.
Amikor "negatív" dolgokat kell tapasztalnunk, első nekifutásra, spontán reakciónk, azt keressük, kit tegyünk ezért felelőssé, önmagunk helyett?
Végül is, minden a mi döntésünk és teremtésünk eredménye, amelyért felelősséget kell vállalnunk!
Önmagunkért felelősséget vállaló emberként, megkülönböztető képességünk birtokában, senkire és semmire sem háríthatunk felelősséget.
Tudnunk kell, mi magunk okozzuk magunknak mindazt, amit megélünk.
Azért, hogy tanulhassunk, fejlődhessünk általa.
Bármi nehézség felmerül az életedben, tedd fel magadnak a kérdést,
Milyen célt szolgál ez? Mit akar tanítani?
Kellő önmagadra figyeléssel megtalálod a választ.
Mi vagyunk azok, akik nagyon jól tudjuk, mit jelent a tettekkel, szavakkal, a gondolatokkal, és az érzelmekkel való teremtés.
Bánjunk hát ezekkel felelősségteljesen!
(Saját pl.: Nemrég egy vizsgáztatóm nekem szegezte a következő, váratlan kérdést: Mit gondolok arról, mennyire felelős a mai Magyar társadalmi, gazdasági rendszer az egyén fejlődéséért?
Azt válaszoltam, -- "amennyire felelős az egyén a társadalmi fejlődésért",
-- Csak ezt követően gondolkodtam el azon, mit is jelenthet ez?
Tulajdonképpen, ha mint egyén, vállalom a fejlődésemért a felelősséget,
Én megadom a kedvező lehetőséget a társadalmi fejlődésre.
Amikor a társadalmat és annak vezetését teszem felelőssé mindenért,
mit is teszek? Saját felelősségemet ismét át/elhárítottam a társadalomra.
Ha egyénileg törekszem arra, hogy növeljem azok létszámát, akik felelősségteljesek, érettek, akkor a társadalom is egyre érettebb lesz és előbb-utóbb társadalmi, gazdasági rendszereinkkel, azok működésével is elégedettek lehetünk.
És akkor nekem személy szerint mit is kell tennem az egyéni és a társadalmi fejlődésért? Ezt meghagyom nyitott kérdésnek.
(ismerjük meg magunkat, fejlődjünk minden szinten, legyünk tudatosak!)

Hitelesség

Hitelesség abban az emberben van, aki azt mondja, azt érzi, azt gondolja, tehát teljes lényével, minden szinten azt adja, közvetíti, sugározza, amit verbálisan, (szavakkal) is kifejez, ami kommunikációja által is átjön. (metakommunikáció)
Nem hazudtolja meg önmagát azzal, hogy más szinten mást közvetít.
(pl., amikor elbeszélünk egymás mellett, vagy torzítunk, mást értünk, mint amit közölni akarnak velünk, ilyenkor biztos, hogy nem kommunikálunk hitelesen.)
Néhány pl. a hiteltelen közlésekre:

• amikor az "ezoterikus piac" nagy tanítói", már évek óta ugyanazokat a sémákat mondják, csak a könyvtudás alapján, miközben életmódjukon, a megélés szintjén hiányzik a "hirdetett" minőség az életükből, akkor láthatjuk, viselkedés szintjére nem íródott át a könyvtudás, nem éli, csak mondja, tehát nem hiteles.
  Csak a verbális, szavak által közölt szinten van jelen a tartalomban a közlés.
• amikor egy szellemi tisztaságra törekvő, "igehirdető", aki alkoholizál, dohányzik, drogozik, vagy veri a feleségét, számomra éppoly hiteltelen, mint az a
• pszichológus, akinek rendezetlenek a kapcsolatai, miközben azt akarja átadni, hogyan lehet azokat rendezni.
• de megnézhetjük azt a mentalitást is, amikor egy ember el sem tudja képzelni, hogy valamiből kimaradjon, azt képzeli, nélküle megáll a világ működése.
  Mi lehet mögötte?
  Egyik látható dolog, hogy nagyon sok kompenzálni valója van pszichés sérülései miatt. Másik, biztos dolog, hogy ilyen helyzetben nem lehet hitelesen működni.
• Azt is gondolom, amíg egy tanító tilt bármit, bármiért is, addig ő sem igazán tudja, miről szól az élet lényege. Mert minden embernek önmaga fejlődési szintjéhez mérten szükséges megszereznie tapasztalatait, és abból kell tanulnia, legyen az a legártalmasabb drog, vagy bármi más. (látszólagos az ellentmondás)
  Itt egy kívülálló lehet okos, meg szép is, de hiteles nem.
  Fontos lenne tudatosítanunk, hogy csak azt tudjuk hatékonyan, sikeresen átadni, ami bennünk van minden szinten, nemcsak az elme szintjén.

Fenti példák az elme szintjén lejátszódó dolgok, amelyeket az egó szeret kinyilatkoztatni, közöltetni velünk, hogy nagyobbnak tűnjön, aki mondja, mert kisebbrendűségi érzését szeretné kompenzálni.

Testvériesség és a tudatosság kapcsolata

Nézzük a testvériesség és a tudatosság kapcsolatát.
Kérdésekkel kezdem: Biztos, hogy testvéries akkor vagyok, ha mindenkire mosolygok, barátságos vagyok, és segíteni akarok?
a Testvériesség, vagy pszichés szükséglet kielégítése, amit megélek, amikor testvériességre hivatkozva, segíteni próbálok?
Legfontosabbnak tartom, kérdéses esetekben megnézni, mi motivál?
A fejlődési lehetőséget nem vehetem el senkitől sem, még az:
"én csak segíteni akarok", gyakran igen önző ürügyével sem.
Miért önzőség ez?
Soroljunk fel olyan valós pszichés szükségleteket, amiért segíteni szoktunk!
Én itt a nem tudatos háttér attitűdre szeretnék kitérni:
(mint pl.: "végre valaki hálás nekem", "szeressenek engem is legalább a segítségemért", "figyeljenek rám", "vegyék észre, milyen okos és nagyszerű ember vagyok", "értékeljen, méltányoljon már valaki", "örüljön nekem", "várjon engem", "nézzen fel rám", "nélkülözhetetlennek, értékesnek élhetem meg magamat," stb.)
Miért van szükségünk ezekre az érzésekkel töltött élményekre?
Mert valójában ezek teljesen természetes igényként jelennek meg, csak akkor van baj, ha ezek motiválnak segítés közben.
Sajnálatos módon, az említett minőségekből, érzelmekből hiányt szenvedünk hazai, vagy munkahelyi területeken.
Ilyenkor van jelen a "segítő szindrómás" segítő, vagy társulati előadásokon más néven találkoztatok már a "gudi-gudi" segítő magatartásmóddal.
Szinte biztos, hogy az ilyen segítő többet árt a segítettjének, mint használ, mert elsősorban az önmaga pszichés szükségletét igyekszik kielégíteni.
Ráadásul alátámasztja segítő beállítódását a testvériességre való hivatkozással.
Saját pl.: Én igen gyakran élem meg ismerős közegben, azt a vádat, hogy "nem vagy testvéries"!
Természetesen ilyen esetekben az az első, hogy magamba szállok, vajon igaz-e ez az ítélet, vagy sem, amit kapok testvéremtől.
Megkülönböztető képességemmel összedolgozva, megvizsgálom magamat, és kiderül, mi az, amit épp jól, vagy rosszul tettem, és azzal embertársamnak mit okoztam? Állandóan megnézem azzal a szemmel is a dolgaimat, mit tennék, ha én kapnám ezt, hasonló esetben? Szeretném-e átélni azt, amit én okoztam másnak? Leggyakrabban arra a következtetésre jutok, ÉN igen, én szeretném megkapni, mert merem bátran vállalni azt, hogy tanuljak belőle, még ha fáj, még ha rosszul esik is.
Amikor kiderül, hogy a motivációm erkölcsileg helyes, (tehát NEM ártani akartam neki), legfeljebb a kifejezésmódom nem volt a legmegfelelőbb, és ezért embertársamban ez rossz érzést okozott, feloldozom magamat a bűntudat alól.
Azt gondolom, a félelem, a gyengeség = gyávaság!
A gyáva embert viszont felemészti a megfelelni vágyás kényszere, Ő az, aki mindig mindenkinek meg akar felelni, azt hiszi, ezzel megveheti mások szeretetét, figyelmét, tiszteletét, jóindulatát.
Energiaszívó játszmáival Önmagának árt a legtöbbet.
Jó, ha szem előtt tartjuk, nincs mitől félni, csak a félelemtől, vagyis önmagunktól, mert azt is mi teremtjük magunknak.
Ebből az következik, nyugodtan lehetünk bátrak!
Amikor ilyen megbélyegzést kapok: "nem vagy testvéries", akkor épp MIT TESZEK? Igyekszem MEGTARTANI ÖNMAGAMAT, MEGVÉDENI HATÁRAIMAT és ÁLLÁSPONTOMAT, próbálom SZÜKSÉGLETEIMET és ÉRZÉSEIMET KIFEJEZNI.
Mindezek mások véleményével, értékrendjével, érdekeivel ütköznek, és ezt ők ezért rossz néven veszik. a Ki itt a felelős és miért? Ki itt a testvéries?
(pl.: elmegyek egy helyre, ahol nyilvános beszélgetés van bizonyos témakörökben, és azt érzem, mert minden szinten közvetítik, nem látnak engem szívesen. Én lennék a testvérietlen azért, ha azt észre veszem és kimondom, vagy aki ilyet sugároz felém?)
(Egyre erőteljesebb problémaként jelenik meg emberközi kapcsolatainkban, hogy nem tudjuk, mit érzünk, ha esetleg tudjuk, azt nem merjük bátran felvállalni, kifejezni, megjeleníteni. Tehát elfojtjuk, ami minden esetben belső konfliktust okoz, majd testi szinten is manifesztálódik. Felborul az egyensúly, megbomlik a harmónia.)
Én azt gondolom, akkor vagyok éretlen és testvérietlen, amikor a fentieket nem merem kinyilvánítani csak azért, nehogy megsértődjön a másik, nehogy rossz véleménnyel legyen rólam, nehogy ne szeressen, és a nehogy fejlődhessen általa ő is!
Hiszem, ha őszintén meg merem mutatni valós önmagamat, igényeimet, érzéseimet, szükségleteimet, és ha az ütközik is a másokéval, számukra is jelenthet fejlődési lehetőséget, amit nem vehetek el tőlük.
Hiszem, hogy ha nem másoknak, hanem magamnak akarok megfelelni, a saját belső értékrendszerem szerint kialakult struktúráim működtetnek, akkor jó úton járok a tudatos testvériesség kialakításában. Miért?
Azt gondolom, ha megfelelően tudom kifejezni a bennem működő struktúrákat, azt meg kell tennem egészséges önvédelmem érdekében.
Csak akkor tudom megélni valós önmagamat!
De mi van, amikor még nem megfelelő a kifejezésmódom? Ekkor kell tudatosan keresni a lehetőségeket, amelyek számomra segítséget jelentenek az ez irányú fejlődésemben.

Mi lehet segítségünkre a tudatosság kialakításában?

Mi lehet segítségünkre a tudatosság kialakításában?
Használhatunk-e valamilyen sémát? Igen is, meg nem is. Az a jó, ha mindenki megtalálja a saját útját minden területen, itt is. De talán mégsem árt, ha legalább egyféle megközelítési módot elmondok a sok közül.
A tudatosítás kezdődhet azzal, hogy

1. A fel/beismerem, hogy valamiben nem megfelelő a működésem.
   Elő kell venni segítőtársul a megkülönböztető képességemet.
   Ezután TUDATOSÍTOM, amire rátaláltam. Mit szeretnék, és miért?
   Azt gondolom, a motiváció vizsgálata a mi esetünkben különösen fontos.
2. Ezt követheti a hajlandóságom vizsgálata arra nézve, hogy akarok-e változtatni ezen? A régi, ismert, megszokott dolgokon való változtatást csak határozott, bátor döntéssel érhetjük el.
   Mert a biztonságot a bejáratott, megszokott dolgok jelentik.
   Félelmet kelt és bizonytalanságot ébreszt az új dolog megismerése, kipróbálása. Tehát bátorság kell a változás melletti döntéshez.
3. Kell a hitem önmagamban, amikor tudom, képes vagyok rá.
   Ez sem egyszerű, mert berögződéseink, nem tudatos motivációink észrevétlenül irányítanak bennünket. Itt az egyik legveszélyesebb dolog, a szülőktől kapott, egyik oldalról sem tudatos programjaink, mintáink.
   Mennyivel könnyebb dolga van annak, aki elismert, dicsért, értékelt gyereként nőhetett fel. Ők tudják, hogy mindenre képesek.
   Tehát számoljuk fel "önsorsrontó" programjainkat"!
   Generációkon át továbbadjuk, nem tudatosan az életünket megrontó motivációkat. Ezért fontos ezeket feltárni, hogy feldolgozhatóvá váljanak számunkra, és tudjunk nélkülük működni.
   Gyakoriak az ehhez hasonló programjaink, példák.: "ne csináld, úgysem vagy képes rá", vagy a "jajj nehogy bajod essen, inkább bele se kezdj" ...stb.
   Ezek egész életünkre sikertelenné, bátortalanná tesznek bennünket, ha nem tudatosítjuk, és nem dolgozzuk fel őket.
   Azt gondolom, van elég tapasztalatotok arra, hogy valamit nem szeretnél úgy csinálni, mint eddig, mert folyton zsákutcába futsz vele, de képtelen vagy másképp tenni.
   Hát ezekről beszélek, amikor programok, minták, sémák vannak mély tudattalanunkba beépülve, és vezetnek bennünket.
   (a Bátorító pedagógia már foglalkozik ezek feloldásával, gyerekkorban,
   felnőttek számára is több megoldási mód van, ezek feldolgozására, egyik közülük a pl. a család -állítás, amely alkalmával kijavíthatjuk ezeket a programokat és átíródik az egész családi rendszerre a helyes program.
   Itt a morfogenetikus mező segítségével való munkáról van szó.)
   Akinek támogató, önbizalom erősítő, lényébe sikeres programokat beültető szülei vannak, gyönyörű gyermekkorról és sikeres felnőtt életről számolhat be. Kiegyensúlyozottak a kapcsolatai, biztonságos az egzisztenciális háttere, stb. Elégedetten éli meg az életét.
4. Ezt követően eldöntöm, mit akarok tenni, annak érdekében, hogy jól működjek. Itt viszont érettnek kell lenni a döntésre.
   És érettnek kell lennie a következmények-, a felelősség vállalására is.
   (ilyen körökben gyakori pl.: a húsmentes táplálkozás melletti döntés és az egész család ellenállása, itt nagyon nagy tudatosságra, kitartásra, bátorságra, van szükség).
5. Kitartás a kivitelezésben. Amikor tiszta, világos a cél, döntöttünk, határozottak vagyunk abban, hogy változtatunk, visszalépés, meghátrálás egyenlő az Önmagunk becsapásával, cserbenhagyásával, aminek következménye igen súlyos. (a "mit teszek, amikor nem vagyok elég tudatos" résznél beszéltem már erről). Felnőttként, mindenért ami történik velünk, mi vagyunk a felelősek.
   Kijavítjuk-e, vagy sem a "rossz működési módjainkat"?
   Ha nem, miért nem? Milyen szükségletünket elégíti ki az?

Összefoglalás

Összefoglalva az eddig elhangzottak lényegét:

1. Megnéztük, mit teszünk magunkkal, amikor nem vagyunk elég tudatosak: megalázom magamat önmagam előtt, és milyen vagyok ekkor?
   -- ítélkező, -- elutasító, -- türelmetlen, -- elégedetlen, -- önző, -- éretlen, menekülök a felelősség elől.
2. Kiderült, hogy csak tudatosan, éretten élhetünk számunkra megfelelő életet!
3. Megnéztük a testvériesség, a felelősség, a hitelesség és a megkülönböztető képesség területén a tudatosságot.
4. Kiderülhetett, hogy megfelelő önismerettel, önfejlesztéssel érhetünk el kellő tudatossági szinten való megélést.
5. Egy sémát felvázoltam a tudatosítás folyamatához, mire is van szükségünk?
   • a hiányosságok felismerése, tudatosítása,
   • változtatási hajlam, motiváció kialakítása,
   • önmagamban való hitem, bizalmam megerősítése,
   • megfelelő döntésem, felelősségvállalásom, és
   • kitartás a kivitelezésben.

Több alkalommal érintettem az Erkölcsi érettség és az Érett személyiség fogalmát, most röviden beszélek ezekről:
Tapasztalataim szerint, erkölcsi érettségről az az ember tud bizonyságot adni, aki ebben az életében is megélt már valós spirituális élményt, (nem kierőltetetten), hanem amikor spontán jött, pl. egy halál-közeli, vagy más, komoly egységélmény.
Ilyen tapasztalattal az ember már tudja, mit jelent megélni erkölcsileg magas szinten önmagát és a környezeti hatásokat. Ő már valószínű, hogy a természeti törvényekkel egy irányba halad, nem szemben megy velük.
Azt is tudja, mi a következménye annak, ha nem így él, ezért az erkölcsi értékekhez már alapból ragaszkodik. Ekkor már ismeri az élet örök körforgását és annak mibenlétét. Ő már nemcsak könyvtudás, ismeret szintjén beszél erről.
Itt nyitott kérdésként kívánom feltenni a következőt:
 a milyen erkölcsi értékekkel rendelkezem én?
Minap egy ismerősöm megkérdezte tőlem, mi az, hogy érett személyiség? Váratlanul ért a kérdés, valami frappáns, mindenre kiterjedő, átfogó valóságot szerettem volna erről mondani. Ami ott hirtelenjében összejött, elmondom most is, a következő volt: "Azt szűrtem le mindabból, amit erről olvastam, hogy az az érett személyiség, aki teljességgel meg tudja élni Isteni ÖNVALÓJÁT!"
Most még hozzáteszem: akinek nem kell az én-védő mechanizmusok hálójában elveszni, akinek nem kell az energiaszívó játszmák tömkelegében pazarolni drága idejét és energiáját. Aki tud ezektől minél mentesebben, szabadabban élni.
És ha belegondolunk, ez is csak megfelelő tudás, döntés és tudatosság kérdése.
Amikor az Isteni Önmagunkra találás megtörténik, rájövünk:
mi vagyunk a tiszta, világos, éber, teremteni, hatni képes tudat.
Itt nincsenek előítéletek, szokások, berögződések, sémák, sérelmek, ítélkezések. Csend, béke, nyugalom, egészség és harmónia van.
(A személyiség érettségének kérdéséhez tartozik a következő példa is.
Sajnos hazánkban is magas a különböző függőségben élő emberek száma.
Mit tesz magával, az ilyen módon élő? Kiszolgáltatja magát a függősége tárgyának, legyen az drog, vagy bármi más.
Az irányítja őt, mert amitől függünk, annak rabszolgái vagyunk, azok vezetnek bennünket. Amikor személyiségünk megérett, minden szinten felnövekedtünk, "önmagunk" vezetjük magunkat, nem a függőségeink vezetnek bennünket.
Éveink száma azt mutatja, felnőtt korúak vagyunk, valójában lehetünk éretlenek mind gondolkodás-, kommunikáció, viselkedésmód, valamint érzés szinten is.)
Több alkalommal érintettem azt is, hogy
Minden, amit teszek, gondolok, mondok, szükségleteim kielégítését szolgálják.
Amikor számomra ezek a szükségletek tudatosulnak, tiszta minden indíték, motiváció. Nem kérdés, hogy mit és miért teszek.
Ha ismerem önmagam, csak akkor ismerhetem indítékaimat, ekkor életem pozitív, minőségi változást fog mutatni.
Ha érett önmagammal akarok találkozni:

• akkor megélem életfeladatomat, nem menekülök a sors törvénye által számomra megélendők elől,
• akkor bátran bevállalom a karmám ledolgozását is.
• együttműködök a természet törvényeivel, nem szemben megyek velük.

A vége felé közeledve szeretném megkérdezni: MI A TUDATOSSÁG?
Olyan állapot, amelyben megéljük teljességgel önvalónkat. lásd: fent.
Az előadással kapcsolatosan az én motivációm: átadni, milyen fontosnak tartom a tudatosság megélésének kérdését, amit jómagam is igyekszem megtanulni.
Ugyanakkor már azt is tudom, minden, amiről beszélünk, az rólunk szól, tehát én itt most egy önvallomást tettem ki nektek magamról,
köszönöm, hogy meghallgattatok!

Illés Irén - 2009-03-17.