YRISZ

Ki számára, mit jelent a szeretet? A szeretet szót gyakran használjuk, vajon tudjuk-e, miről beszélünk ekkor? Tudunk különböző magyarázatokat, most én is elmondom, nekem mit jelent. Mindaz, ami vonzásában megvalósítható e szép fogalom, szebbé, harmonikusabbá, teljesebbé teszi életünket.
Biztos vagyok abban, hogy mindannyian szeretnénk boldogan, békében, harmóniában élni.
Nézz rá életedre, napjaidra, mennyire látod szépnek, jónak mindazt, ami benne van?
Amilyen mértékben élvezed életed nagyszerűségét, olyan mértékben érvényesül abban a szeretet. Azt gondolom, csak valós, hiteles hitben valósítható meg. Ez számomra azt jelenti, bizalom és bizonyosság. Minden, amiről írok, saját élményre, tapasztalásra, meglátásra épül.
Hiszek abban, hogy előbb, utóbb minden ember megtanul önzetlenül szeretni.
Bízom abban, hogy erre épül földünkön élő testvéreink, mindannyiunk békéje, boldogsága.
Sokféle szeretetet gyakorlunk, legalábbis annak véljük. Nem sok ismeretünk van arról, mennyit árthatunk (tudattalanul is) a félreértelmezett, félremagyarázott szeretettel.
Minden fejlődési szinten, más módon vagyunk képesek szeretni.
Ez határozza meg a szeretet, mint pl. az önző-, kisajátító-, megértő-, elfogadó-, önzetlen szeretet formai megvalósulását.
Mi, szülők gyakran a kisajátító, önző szeretetünkkel lelkileg megnyomorítjuk gyermekeinket, önállótlanná tesszük őket, nem ártó szándékkal, az eredmény mégis nagyon lesújtó.
Felelősséggel tartozunk nemcsak gyermekeinkért, önmagunkért, hanem környezetünkért is.
Mint egyén a legtöbbet kell kihozni magunkból azért, hogy a legtöbbet adhassunk egészséges, isteni önmagunkból. Rajtam múlik minden, ami velem történik, azért én vagyok egyedül számon kérhető, felelősségre vonható.
Ezek szerint legfőbb feladatomnak tartom, megtanulni, helyesen szeretni.
Párkapcsolati, testvéri, szülő-gyerek és más kapcsolatokban is fontos, hogy az érett szeretetben való egyesülés esetén megőrizzük integritásunkat, (egyéniségünket).
Amikor két individuum, két ember eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek, vagyis szuverénnek. Ugyanis minden lénynek egyéni útja van, legalábbis a megvalósulási módja nem lehet senkiével azonos. Olyan teremtő erőnek tartom a szeretetet, mely áttöri azokat a falakat, amelyek elválasztanak bennünket egymástól. Amely egyesít, legyőzi az elszigeteltséget, az elkülönülést. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azonos maradjak önmagammal.
A szeretet az tett. Az emberi teremtő erő kifejtése, szabadon, kényszer nélkül.
Szeretni annyi, mint adni. Ebben átélem erőmet, értékemet, hatalmamat.
Eredménye többek között a felfokozott vitalitás, - hatóerőmnek ez az élménye örömmel tölt el, ez az aktív szeretet.
".mások szeretete és a magunk szeretete nem alternatíva. Ellenkezőleg: akikben megvan a képesség, hogy szeressenek másokat, azokban ugyanazt a szeretetkészséget fogjuk találni önmaguk iránt is." (79. old.)
Ez számomra azért nagy tanítás, mert amikor észreveszem, hogy valaki azzal foglalkozik, hogy milyen szeretetlenek az emberek, vagy senki sem képes a szeretetre, akkor átláthatóvá válik nekem az, hogy mennyire nem szereti magát, aki így gondolkodik. Ennek egyenes következménye, hogy akkor mások szeretetére is képtelen. Nem kell nagy csodákra gondolni, elég, ha pl. meghallgatom azt az embert, akinek épp erre van szüksége, vagy meglátom és örülök egy rügyező fának. Egyszerűen csak érzem, hogy szeretettel benne vagyok valamiben, amit átérzek és feltöltődés számomra is. Az adásban túláradónak, bőkezűnek, elevennek élem meg magam. Adom érdeklődésemet, figyelmemet, értelmemet, tudásomat, jó kedvemet, békémet, harmóniámat. Életemet így odaadva gazdagítom a másik személyt.
Azzal, hogy adok, akaratlanul életre keltek valamit a másikban, és az visszasugárzik rám.
Aki ad, az adakozóvá teszi a másikat. Ha nem ez az eredmény, önző érdekből, számításból adtam. Ekkor elvárásaim vannak adakozásom mögött. Erről szívesen beszélnék még, vannak-e jogos elvárások, vagy elvárás nélküli életben valósulhat csak meg a szeretet?

Alkotó szeretet hozhat létre csak szeretetet. Az adakozó szeretet képessége a jellem fejlettségén múlik. Csak az az ember képes erre, aki úrrá lett függőségein, a nárcisztikus önimádaton, a harácsolás és mások kihasználásának vágyán. Hogyan gondolunk arra, mi lenne, ha elveszítenénk a munkahelyünket, társunkat, egészségünket?
Van közöttünk biztosan olyan, aki tudna hinni abban, hogy az élet megy tovább, és lehet még jobb is annál, amiben épp most vagyok. Aki megtanult hinni saját emberi erőiben és van bátorsága rájuk hagyatkozni céljai elérésében. Amilyen mértékben hiányoznak belőle ezek a tulajdonságok, olyan mértékben fél attól, hogy odaadja magát, azaz, hogy szeressen.
Mindehhez még hozzá tartozik a cselekvő törődés annak az életvitelével és fejlődésével, akit, vagy amit szeretek. Arra kell vigyáznom, hogy ne akadályozzam, gátoljam őt önmaga megvalósításában, élete folyásában - az ő szükségleteinek megfelelően adjak.
Azt gondolom, ez nagyon nemes, ugyanakkor nagyon nehezen megvalósítható feladat.
Elkötelezettnek érzem magam tanuló és tanítóként is a szeretet vonalán.
Előbbiek alátámasztására lásd következőket: munkahelyi, családi, baráti, önismereti, történelmi, kisegyházi, szektabeli, vagy más közösségekben is ugyanarra a következtetésre jutottam. Ahol szeretetkapcsolat van, ott létrejön egymás feltétel nélküli elfogadása.
Nem azt fogadjuk el, amit a másik hisz, tesz, vagy cselekszik, hanem magát az embert, aki mindezt teszi. Ahol hiányzik a szeretet a közösség életéből, ott a legjobban tevékenykedő, gondolkodó embert is elutasítják, kiközösítik, megbélyegzik. Itt a szeretet jegyében uralkodnak, birtokolnak, büntetnek, kényszerítenek, ellenőriznek, számon kérnek. Te szereted, ha veled ezt teszik? Tapasztalatom van ilyen munkahelyi légkörben való munkálkodásról, együttműködésről.
A konstruktív együttműködés, egymás tisztelete rávezet arra, hogy tudatosan éljünk.
Mindenkiben felismerjük az egyszeri, egyedi embert.
Felemelő, ha valaki az első pillanattól kezdve szeret, tisztel, becsül bennünket, mintha ismerne, ez a feltétel nélküli elfogadás, szeretet. Képesek legyünk arra, hogy annak lássunk mindenkit, aki, nem másnak, sem többnek, sem kevesebbnek.
".a hangsúly a helyes életmódra esik." (102. old.)
Számomra ez azt jelenti, mit élek meg abból, amit megtanultam, mi vált belsővé?
Tiszteletben tartani embertársamat, azt jelenti, hagyom, hogy aszerint fejlődjön és bontakozzon ki, amilyen ő maga, nem amilyennek én szeretném.
Ezt a lehetőséget csak akkor tudom megadni, ha megállok a saját lábamon anélkül, hogy bárkit - akár érzelmi szinten is - elnyomnék, kizsákmányolnék.
Tisztelet és szeretet csak szabadságban van. Mindentől és mindenkitől (drogoktól, kapcsolatoktól, eszméktől, külsőségektől,) szabadnak kell lenni.
A belső értékek vezessenek, amelyeket (interiorizáltam.) magamévá tettem.
Ha nem tudom elfogadni, változtatok rajtuk. Itt is a felelősség fontossága mutatkozik meg.
Bátorság kell ahhoz, hogy merjem megváltoztatni azt, ami nem jó nekem.
Megfelelő alázat kell ahhoz, hogy amit megváltoztatni nem tudok, el tudjam fogadni úgy, ahogy van.
Egy példa a fent leírtak alapján a szeretet két megnyilvánulására, és azok eredményére.
Egy őskeresztény szektában lévő fiatalokról,(16-26 évesig), és a szülői hozzáállásokról szól.
Értelmes, intelligens, jólelkű, jót akaró fiatalok menekültek ki családjaikból.
Szerencsére nem drog, öngyilkosság, és egyéb devianciák felé irányulva, hanem egy más értékeket felmutató közösségbe.
Természetesen a szülők felháborodására, akik ekkor mindent megtettek, hogy visszaszerezzék elveszített "tulajdonukat", aki korábban "mintaértékű" életük része volt.
Ebben a szektában figyeltek egymásra, segítették, tanították, szerették, megértették, elfogadták társaikat. Mindebből otthonukban nem részesültek. Ott mindent, ami anyagi javakkal kifejezhető, megkaptak, ennek fejében engedelmes jó gyereket vártak el.
Egy testvérpáros, két fiú, másfél év után hazament a szülőkhöz, úgy gondolták, mégsem a szektatagság a megoldás az életükre. A család látszólag nagy örömmel vette a hazatérést
Ezt követően kiderült, semmi sem változott, "amíg az én kenyeremet eszi, addig én mondom meg neki, mit és hogyan" - hangsúlyozta továbbra is az apa, amivel egyetértett az anya is, legalábbis hangot nem adott az ellenkezőjének.
A két fiú, akik 17 és 19 évesek voltak, miután látták, reménytelen a helyzet, visszamentek a szektába, azzal a keserű megjegyzéssel, hogy
"ennél, ami itthon van, még a szekta is jobb. ott legalább embernek néznek".
A másik szülő esete: kinek fia 16 évesen került ugyanoda, akit addig nagyon féltett, óvott még a széltől is. Aggódó magatartással, bizonytalan, önállótlan személyiséget alakított ki belőle, aki elmenekült, önmagát megkeresni.
Tragédiának élte meg gyermeke elvesztését, talán épp ezért sikerült megváltoznia.
Elfogadni a helyzetet, a fiú szabad akarata szerinti döntését.
Két év kellett az átalakuláshoz, ekkorra a gyerek megkapta a neki kijáró tiszteletet, megbecsülést, elfogadást. Visszatért a családba.
Ha az első családban is emberként tekintenek a gyermekre, nem tulajdonként, vagy tárgyként, valószínű, ott is hasonlóképp alakul a történet.
Helyesen szeretni azt jelenti, hogy érzékenyen, nyitottan figyeljünk a másik ember igényeire, szükségleteire. A gyermekem is egyéniség, emberi méltóságát megbecsülni kötelességem.
A mai modern ember átalakult árucikké, (tisztelet a kivételnek).
Életerejét úgy éli át, mint befektetést, amellyel a legnagyobb profitra kell szert tennie, amelyet pozíciója és a személyiségpiac helyzete lehetővé tesz.
Fő célja, hogy haszonnal cserélje el szakértelmét, tudását és önmagát - "személyiségkészletét" - másokkal, akik ugyanerre törekszenek.
Elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől.
A szeretetről érdemes tudni, nemcsak érzelem, hanem tett, gondolat, az élet tudatos élése is.
Ehhez szükséges ismernem önmagam, akiről tudnom kell, több vagyok, mint a test, a lélek, szellem is vagyok. Ha jól működöm, teremtő lélekként boldogan, egészségesen élhetek.
Ha ismerem magam, erényeimet, hiányosságaimat, az önnevelés útjára lépek, fejlődök, ez az alapja az érett szeretet megtanulásának. Akkor olyanná formálom magamat, aki képes helyesen szeretni, aki hatékony tud lenni saját és mások életében is.
Hatékonyan szerető ember az, aki tud úgy adni, hogy ő attól csak több lehet.
"Szeretni személyes élmény, amelyet mindenki csak magától és magának szerezhet meg." (139. old.) Ez is nagyon valós megállapítás, mert csodákat regélhetek a szeretetről, ha megélni, tapasztalni nem vagyok képes, semmit sem ér.
Tapasztalta-e már valaki, hogy a következő tulajdonságok mivé lesznek?
Szeretet nélkül? A kötelesség, a felelősség, az igazságosság, a nyájasság, az okosság,
a rend, a tisztesség, a gazdagság, a hit? Aki kíváncsi rá, készüljön fel arra, ha utána néz, igen durva dolgokkal kell szembesülnie. Hihetetlen, mennyi tanulni valónk van!
Az élet szeretet nélkül értelmetlen, az élet szeretetben maga az öröm és a boldogság.
Ismerjük a szimbiózis jelenségét a korai anya-gyerek kapcsolatból, ami ott, akkor helyénvaló.
Kiragadok két példát a felnőttkori egybeolvadás beteges formáiból.
1) A szimbiózis passzív formája a behódolás, vagy mazohizmus.
Ez függőségi viszony, amiben a behódolónak nincs integritása. Így az élet problémáit nem kell alkotó tevékenységgel megoldania. Elmenekülhet a felelősség elől. Minden vele történt rossz dolognak más az oka. Fel sem merül benne a saját felelőssége.
2) Az aktív szimbiotikus egybeolvadás a szadizmus. E játszmát (nem tudatosan) játszó ember úgy menekül magányossága, bezártsága elől, hogy egy másik személyt önmaga részévé, birtokává tesz, uralkodik rajta, bekebelezi őt.
A szadista éppúgy függő, mint a mazohista, az egyik parancsol, kizsigerel, gyötör, megaláz, a másik engedelmeskedik, gyötrődik, megalázkodik.
Néhány más lelki állapot, a feldolgozatlan múlt, túlterheltség, stressz, bűntudat, más feladatainak átvállalása, önbizalomhiány, halogatás, a szülőktől való el nem szakadás, helytelen légzés, mozgáshiány, stb.
Következmények, hátfájás, tartáshibák, gerinc problémák, lerakódások, csontritkulás, kopások, látás-, hallás problémák. stb. (R.Dahlke: A lélek nyelve a betegség c. könyvében is részletesen olvashattok erről.)
Mindezek a testi, lelki egyensúly megbomlásához vezetnek, ami akadálya a szeretet szabad áramlásának. Legátlásaink saját békjóinkká válnak.
A társak, akik egyenrangú kapcsolatban vannak egymással, érett szeretetben való egyesülés közben megőrzik önmagukat.
Mindenki tudja, mi az ő felelőssége, meddig tart az ő kompetenciája, tudja, hol a helye a kapcsolatban, mi a szerepe abban a közegben, ahol épp van.
Az önzetlen szeretet mindennapi kis dolgokon keresztül is megtanulható. Amikor kimegyünk a természetbe, nyitottan a környezetünkre, csodálatos tapasztalásaink lehetnek ezzel kapcsolatban is. Ha én nem vagyok maradéktalanul abban, amit nyújtottam a másiknak, akkor semmit sem adtam. A másikban a hiányt, ami miatt nem működik megfelelően, csak a "vannal" tölthetem be. A felé való fordulásom, a felé irányuló szeretetem, azaz létem, önmagam őfelé árasztása.
Számomra legfontosabb a szeretettel való foglalkozásban az, hogy minél többet tudjak szívből adni, tenni, elfogadni. Elfogadni sem könnyű, hiszen nemcsak kapásról van szó, hanem a számunkra nehezen elfogadható dolgok szeretetben való feldolgozásáról.
Boldoggá tesz az, amikor tapasztalom minden ez irányú lépésem eredményét, amely mindig a harmónia, megbékélés, jóvátétel, megbocsátás felé visz.
Amikor hatékony tudok lenni, minden gyönyörű körülöttem, minden embertársam megszépül, jobbá lesz. megértőbbé válik.
Az addig kezelhetetlen gyermekkel lehozathatom a csillagokat az égről, megtáltosodik.
Az ügyintéző, aki addig morcos, elutasító volt, kedvessé, segítőkésszé válik.
Sorolhatnám a példákat, mégis jobbnak tartom, ha kipróbáljátok, tudom, akkor nem fogjátok abbahagyni a szeretet gyakorlását.
Ha már mindennapos megszokássá válik, észrevétlenül a környezet folyamatosan jó irányba változik körülöttünk.
A tudatosság nagyon fontos - eleinte nem könnyű az önkontroll - de érdemes kitartónak lenni.
Így kiegyensúlyozott, egészséges, elégedett, teljes életet élhetünk.

Forrás:
Erich Fromm: A szeretet művészete. Háttér Kiadó, Bp. 1993.
A többi tudás sok-sok könyvből és tapasztalatból tevődik össze, az elmúlt 10 évben elsősorban ezzel a témakörrel, mint hobbival foglalkoztam.

2009-01-20. ILLÉS IRÉN.