YRISZ

Párkapcsolati kommunikáció kudarcai és sikerei.

Saját vélemény megfogalmazása, érvelésre fókuszálva.
Nem mondok újat azzal, hogy nagyon sok párkapcsolat megy tönkre a kommunikációs el-, és/vagy félrecsúszások miatt.
Azt gondolom, ha megtanulnánk megfelelően kommunikálni, jól dekódolni az üzeneteket, már gyerekkortól, sok nyereségünk származhatna belőle. Sikeresebb emberek lehetnénk.
Mire is gondolok?
Szükségszerű lenne, hogy kommunikációs készségünket, képességünket fejlesszük, a technikákat megtanuljuk, már gyermekkortól, amelyek a hatékony kommunikációban segíthetnek bennünket.
Egyik fontos tényező az aktív meghallgatás technikája.
Ezt akkor vagyunk képesek alkalmazni, amikor tudunk csak rá, a beszélőre figyelni és minden mást kizárni. Minden rezdülését, metakommunikációs jelzéseit, nyitottan ráhangolódva vesszük, csak őt halljuk, figyeljük, érezzük.
Mit jelent ez? Tudjunk úgy figyelni egymásra, hogy közben ne akarjunk folyton beleszólni a másik fél közlendőjébe. Belső csendben legyünk önmagunkkal.
Szándékosan forduljunk a másik felé érdeklődésünkkel, nyitottan és szeretettel. Tudjunk semlegesek maradni, miközben hallgassuk őt, és ne akasszuk meg magunkat beszélgetésünk alatt részletekbe merüléssel. Elgondolkodással, megszólalási lehetőségre várással, hasonló élmény elmondásával, vagy épp sérelmesnek vélt mondanivalóval, annak kivédésére, hárítására készülésével, és így tovább.
Ez a beállítottság nagyfokú érettséget igényel. Itt már nem az "egó" vezet bennünket, hanem tudunk igazán önmagunk lenni. Tudatosan, megfelelő önkontrollal, önismerettel irányítani működésmódjainkat.
Következő fontos dolog az empátia, amelyre szükségünk van a valós megértéshez.
Mögé kell látnunk a szavaknak, ha igazán azt szeretnénk érteni, amit a másik fél mond.
Ekkor viszont az érzelmekre is oda kell figyelnünk, rá kell hangolódnunk arra, a tartalom mögött milyen érzelmi töltés van. Fontos az "énüzenetek" megérttetése, ami a másik fél empátiáját ébreszti fel, azért, hogy ő is képes legyen engem megérteni úgy, ahogyan én azt szeretném. Természetesen erre is vonatkoznak a fentebb leírtak a személyiség érettségéről.
Mindezek alapvető fontosságúak akkor, ha a legtöbb információ birtokába szeretnénk kerülni, ha a hallottakat pontosan, világosan meg szeretnénk érteni, ha azt átérezni is akarjuk.
Ezek szükségesek a jó konfliktusmegoldáshoz, a megfelelően segíteni tudáshoz, ugyanakkor az életben való sikeres és elégedett működésünkhöz is.
Figyelni, meghallani és pontosan megérteni a mondanivalót. Majd erre világosan, egyértelműen, és hitelesen kell tudni reagálni.
        Az, hogy milyen kultúrkörbe, milyen társadalmi rétegbe születünk és annak adottságai hogyan hatnak ránk, azzal túl sokat nem tudunk kezdeni.
Itt a feladatunk legfeljebb az lehet, hogy önismeret által fejlesztjük azt, ami ezekből ránk ragadt és számunkra nem felelnek meg a hatékony kommunikációhoz.
A minta, a példa, mint program, tudattalanul is működtet bennünket, ez igaz erre a területre is.
Már óvodás kortól igyekeznek felhozni hasonló szintekre bennünket, amiről az a tapasztalatom, nem elég hatékonyan.
Találkoztunk már roma gyerekekkel, felnőttekkel, akiknek a kultúrája olyan erős lenyomatot hagy minden területen a képviselőiken, hogy a kommunikációjuk is a "régi" marad, minden fejlesztés ellenére. (5 évet dolgoztam, akkor még állami gondoskodásban lévő gyerekek között, ahol többnyire romák, 7 évesektől, 24 évesekig voltak a csoportokban, ahol ezeket a tapasztalataimat begyűjtöttem). Ugyanez mondható el a társadalom alsó rétegeiből kikerült, ingerszegény környezetben felnövekvőkre is, ahol szegényes a szókincs, beszűkültek a kommunikációs csatornák. (Ugyanott találkoztam erre is példákkal).
Sajnos, az átörökítés egész életén át rajta marad, még akkor is, ha törekszik nagyon tudatosan élni és esetleg megváltoztatni azt. (Természetesen elenyésző kivételek itt is vannak, mint minden területen). Amikor a szülői minta érzelmileg, szellemileg, erkölcsileg alacsony színvonalú, a kommunikáció is az marad, abból csak valamilyen mértékben tudja magát felhozni a legtudatosabban törekvő is.
Nem véletlen az, hogy a hasonló életkörülmények között élők újratermelik magukat.
A szülői szeretet nélkül felnövekvő gyermek nem tudja a szeretetteljes, kötődő szülői szerepet betölteni, hiszen nincs rá példája, mintája, csak azt tudja tovább adni, amit ő is kapott. eldobták, elutasították. Az ő gyermeke is ugyanabba a helyzetbe kerül, és generációkon át örökítik a családi hagyományokat.
      A csatornák tisztasága az egyik legfontosabb tényező a világos kommunikációhoz vezető úton. Sok egyéb tényező mellett, én ezt választom ki témául, mert ezt érzem a leginkább általunk változtathatónak.
Az adó, (közvetítő), és a vevő, (dekódoló) tisztasága egyaránt fontos a megfelelő kommunikációhoz. Ha bármelyiknél a normálistól eltérés van, máris hiba csúszhat be.
Amikor arról beszélek, hogy felelősek vagyunk saját életünkért, azért, hogy abban mit és hogyan élünk meg, benne van az is, hogy egymásért is felelősek vagyunk.
Oly sok dolog van, ami félre viheti a hatékony kommunikációt.
A teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat: indulatok, érzelmek, elvárások, ítéletek, minősítések, nem megfelelő módon adott kritikák, tudattalan elszólások, értékrendi különbözőségek, családi minták, a kultúra, amibe születtünk, önértékelési hiányosság, személyiségbeli éretlenség, stb. Ezek megnyilvánulhatnak sokféle módon és területen.
Szétzilálhatunk értékes kapcsolatokat, ha nem figyelünk tudatosan ezekre.
Számomra a tudatosság az egyetlen út, amely ahhoz vezet, hogy megfelelően tudjunk egymással szót érteni. Tudatos önkontroll, önismeret, önfegyelem, érzelmi biztonságon nyugvó szükségletkielégítő viselkedésmód vezet az érett személyiség kialakulásához, aki megfelelően tud kommunikálni. Az önmegvalósítás tudománya, művészete, az asszertivitás, (önérvényesítés), valamint az erőszakmenetes kommunikáció, egymás kiegészítői.
Asszertívitás, hatékony önérvényesítés. 
Ennek alapja, hogy egyenrangú, nyitott partnernek éljük meg magunkat a kommunikációs kapcsolatban. Adott szituációban magunk döntünk arról, akarunk-e és hogyan reagálni.
Az érett személyiségek képesek arra, hogy tudatosan tapasztalják minden helyzetben, hogy senki sincs sem alattuk, sem fölöttük, hierarchikus alá-, fölérendeltségi viszony nincs.
Ezt az önértékelésükben megfelelően a helyükön lévő emberek tudják csak megélni.
Ilyen tulajdonságokkal már tudunk szorongásmentesen kiállni önmagunkért, elveinkért, meggyőződéseinkért, jogainkért, úgy, hogy közben mások jogait sem sértjük, és szorongást sem keltünk őbennük sem.
A Maslow-i szükséglethierarchia felső szintjét megélő, önmegvalósító ember már biztosan megfelelően tudja érvényesíteni önvalóját.
Az asszertív ember magatartása nyugodt, kiegyensúlyozott, magabiztos, testtartása egyenes, gesztusai nyitottak és határozottak, a hangja tisztán csengő, egyértelmű, világos és érthető.
Nagyon figyeljük, nehogy félreérthetővé váljon az ilyen viselkedésmódunk, mert könnyen összetéveszthető a felszínen az agresszív viselkedésmóddal. És akkor elutasítást élhetünk meg környezetünk által. Bár jelentős az eltérés, de erre most nem térek ki, csak a mélyebbre látó ember képes azonnal felfedezni azt.
        Biztosan találkoztunk mindannyian az MLM-rendszerrel, ahol az emberek megtanulnak nagyon célirányosan, dominánsan, szuggesztíven, manipulatíven, rámenősen eladni.
Sajnos ez a magatartás számomra az erőszakos kommunikáció megtestesülése.
Ahol nem számít a másik ember szabad akarata, a bizonytalan, határozatlan embert biztos behúzzák a csapdába. Csak az mentheti meg ettől, ha fizetésképtelen, mert nem tud nemet mondani, nem tudja a határait megvédeni.
De hol is tartanék személyiségfejlődésemben az ilyen emberek nélkül? Hiszen ők voltak az indító köveim arra nézve, hogy megtanuljam végre megvédeni magamat.
Következő, számomra sokat segítő módszer az erőszakmentes kommunikáció:
Kiderült, hogy szinte észrevétlenül, tudattalanul, mindannyian erőszakosan kommunikálunk, amíg meg nem tanuljuk az ellenkezőjét. Ez elég megrázó élmény, felismerés volt nekem.
Egy kiscsoportban elkezdtünk gyakorlati tapasztalatokat gyűjteni arra nézve, hogyan lehetünk itt is tudatosak és erőszakmentesek, jó problémamegoldóak.
A négy fázis, amire épül ez a technika, elméletben könnyen elsajátítható.
Ami nehéz: Átéléssel, érzelmi, tudati ráhangolódással, hitelesen azt adni, ami a tartalom mögött van. Mert minden átmegy szavak nélkül is, és erre reagálunk is, csak nem értjük, miért úgy, és miért azt, hiszen szavakkal nem közvetítettem. Szavak nélkül is értjük egymást, csak még nem tudatosul bennünk. Amikor érzelmileg, tudatilag más van bennem, mint amit mondok, mert tudom, mit kell mondanom, máris hiteltelenül kommunikálok.
Számomra nehéz a hiteles, erőszakmentes kommunikáció megélése.

Mediációs tevékenység felvállalására készülök évek óta. Valamiért még mindig csak készülök rá, ma már tudom, a fent említettek nélkül nem lehetek jó mediátor. Ezek megélése, hiteles gyakorlata szükséges a hivatásszerűen megélhető tevékenységem folytatására. Mert csak így szeretném azt csinálni, hivatásszerűen, örömmel, felszabadultan.
Ugyanakkor az élet minden területén, legfőképpen a jól működő párkapcsolatokra nézve is alapvető fontosságú mindezek tudása.
Együtt, az egész, mint egy jó erődítmény, felépül általunk és környezeti hatásokra, amelyeket tudatosan, vagy sem, de beengedünk életünk során, és ezzel eljuthatunk a bölcs és értékes időskorba, Amikor azt érezhetjük, hogy nem éltünk hiába. Azt is tapasztalhatjuk, hogy tisztelnek bennünket a fiataljaink, kikérik a véleményünket, hallgatnak ránk.
Amikor az, amit mondok, az enyém, tehát nemcsak beszélek róla, hanem élem is azt, tehát hiteles vagyok benne.
Sajnos nem sok ilyen emberrel lehet találkozni, de ők legalább tiszták és minden megvan bennük arra, hogy jó minták legyenek, vegyük észre őket.
Néhány nagyon kézenfekvő pl.-val szeretném megvilágítani a párkapcsolati problémák egy kis részét, amely okozója a hibás kommunikáció. Lerövidítve, de összefüggéseiben még érthetően.
1.) Egy váláshoz vezető párkapcsolat:
A feleség 10 éves döntési nehézsége után, mégis eljut a váláshoz vezető tettekig.
Két évtizednyi feszült, problémás házasság terhei alól felszabadulhatnak.
A férj, aki évente többször hallotta felesége panaszát, - "Nekem ez így nem jó, szeretném, ha változtatnánk rajta. Ha nem változtatunk, elválok."  - mindig csak legyintett egyet, - "majd elfelejted ezt is" és továbbment anélkül, hogy egyszer is megvizsgálták volna komolyan a dolgot: Mi az, ami nem jó?  Min és hogyan kellene, lehetne változtatni?
Nem állt meg, hogy meghallja őt, nem figyelt rá, hárította a konfrontálódást, kerülte a a problémával való szembenézést. A feleség nem tudott határozott lenni, nem tudta megállítani,
nem volt képes olyan vészjeleket kiadni, ami meggyőzte volna párját arról, hogy valódi probléma vár a megoldásra.
Váláskori kommunikációjuk: a férfi erőszakos, rámenős, agresszív volt, mert nem akart válni.
Manipulálta, fenyegette a nőt, aki már döntésében határozott és visszafordíthatatlan volt.
A férfi nem értette, mi a baj, ő nem csinált semmi rosszat, így aztán semmi ok a válásra.
Rákényszerítette a nőt, az áltata diktált feltételek elfogadására, aki az alárendelődő, megalkuvó kommunikációs szerepet vállalta be, mert szerette volna a konfrontációt, a frusztrációs helyzetet minél előbb lezárni. Tehát nem tudta hatékonyan kommunikálni érdekeit, önérvényesítésében megbukott.
Válás után évekkel, (5 év) a férfi rájött mennyivel jobban mennek a dolgai az életben, sikeres vállalkozó lett, a nő is meggyógyult a szomatizált betegségeiből.
Mindkettő elismerte, jó ötlet volt elválni. Mindketten kinyíltak, felszabadultak, kreatív önmagukra találtak. Már egymással is tudtak jó baráti viszonyban lenni.
15 évvel a válás után a nő, több kísérlet után, még mindig rendezetlen párkapcsolattal. A férfi egy látszólag rendezettel, de betegségekkel, frusztrációkkal, belesavanyodva a kapcsolatába, élnek, mintha minden rendben lenne. Ez a felszín.
Azt gondolom, annak idején, ha megbeszélték volna, ha nem csúsznak el a kommunikációval egymás mellett, még mindig együtt lehetnének, mert úgy tűnik, mégiscsak az első választás az "igazi". Ugyanakkor törvényszerű, ami történt, (látszólagos az ellentmondás), mert egyik fél sem volt érett személyiség, tehát képtelenek voltak a megfelelő kommunikációra.
Minden szituációnak, eseménynek be kellet következnie ahhoz, hogy az érési folyamat is bekövetkezhessen.
2.) Eset, egy együttéléses kapcsolatban, (5 év), mindkét ember erőteljes egyéniség. Mindkettő megalkuvás nélkül szeretné élni az önmagának kijelölt utat szabadon, a másik korlátozása nélkül. Ugyanakkor előfordul, hogy ütköznek az érdekek, a vágyak, az elvárások nem helyénvalók egymással szemben. Sok esetben ezek nem is verbalizáltak, hanem szuggesztíven közvetítettek. Mindketten már valamilyen szintű érettséggel rendelkeznek.
Előfordul az is, hogy tudnak egymásra figyelni és meghallgatni kölcsönösen egymást, ilyenkor megoldják kommunikációs nehézségeikkel együtt is a konfliktust. De az is gyakori, hogy elbeszélnek egymás mellett. Indulatosan kivonulnak a valós kommunikációból.
Arra is elég érettek, hogy ilyen esetben segítségül hívjanak egy mediátort és az ő semleges vezetésével vállalják fel egymás maghallgatását, megértését.
Miért fordul elő a negatív helyzet náluk, amikor már tudatosan képesek túllépni hiányosságaikon?  Mert olyankor nem érzik egyenrangúnak a kapcsolatukban önmagukat.
Aki elcsúszik, az aktuális helyzetben, alacsonyabb, vagy magasabb önértékeléssel, alá-, vagy fölé rendeli önmagát a másiknak. Ilyen formában nem lehet hatékony a kommunikációjuk.
Ekkor le akarják győzni egymást, fölülkerekedni a másikon, amely helyzetből, csak győztes és vesztes kerülhet ki. Ettől a játszmarendszertől még nem tudnak teljesen elszakadni.
Tehát tudatosságuk, személyiségük érettsége még hiányos.
Ugyanakkor mindketten tudják, ez jó gyakorlóterep számukra és igyekeznek pozitívan fogadni a kihívásokat, amelyeket okoznak maguknak és egymásnak.
Előfordul a hirtelen indulat, de nincs harag és sértődöttség ápolása, tartogatása.
Gyorsan feloldják ezeket és tudnak tovább menni.
3.) Eset: párkapcsolat egy segítő kapcsolatban:
 A nő segítőként, a férfi megmentőjeként lép a kapcsolatba. A férfi elfogadja, sőt kéri, mintegy érezve a nő segítő szükségletét, kielégíti azt.
Mint tudjuk, ez nem a megfelelő helyzet sem a segítésre, sem a párkapcsolatra.
A férfi rendszeresen alárendelt, a nő fölérendelt szerepben van. Így nincs egyenrangú kommunikációs közeg. Nem tudnak őszintén, tisztán közvetíteni, sem dekódolni.
Mindenki elfogult, érzelmileg bevonódott, így a torzítás, az indulatok magas fokon működnek. A mókuskerék, amiben vannak, nem látható át számukra.
Mindkettő győzni akar. A nő a segítségét akarja ráerőltetni a férfire, hogy élhetőbb legyen vele az élet. A férfi állandóan azt bizonygatja, nem olyan hibás az ő működése, mint ahogy látja a nő, sőt igyekszik bebizonyítani, a segítője rosszabbul működik, mint ő.
Lehetséges-e fejlődni ilyen típusú kapcsolatban?
Azt gondolom, (talán, ritkán), igen. Ebben az esetben is az történt, hogy mégis kiláttak a mókuskerékből, több éves szenvedés után, amelyből már elegük volt.
Észrevették, hogy ez egy önsorsrontó út számukra, legalábbis nem visz előre, legjobb esetben is egy helyben topognak a fejlődési igényük helyett.
Közös döntés született arról, hogy elfogadják magukat és egymást olyan hiányosságokkal együtt, amivel vannak. Nem kíván senki senkit megváltoztatni, segíteni. Ezt követően elindultak azon az úton, hogy megbeszélik, kinek milyen igénye, szükséglete, van ebben a kapcsolatban. Együttes döntés született arról, ki milyen módon próbálkozik azzal, hogy a kölcsönösen kialkudottaknak megfeleljenek. Nem a másikért, hanem önmagukért és a minőségibb életükért, kapcsolatukért. Döntöttek a külső segítségkérés mellett.
       Talán mindhárom esetben látható volt, nem menthetetlen, nem kilátástalan semmi sem, mindene van megoldás. Ha nincs azonnali megoldás, azt is el lehet fogadni, át lehet értékelni bizonyos idő múlva, saját javunkra, fejlődésünkre fordítani.  
Rengeteget lehetne még írni a kommunikációs nehézségekről, számomra mégis a legfontosabb az, hogy tudatosan törekedjünk

  1. a személyiségünk fejlesztésére,
  2.  az önmegismerésünkre,
  3. Az önkontrollra,
  4. tudjunk jól működtethető technikákat megfelelően szolgálatunkba állítani.

Miután feldolgoztuk gyerekkori és későbbi sérüléseinket, miután megtisztultunk azon dolgainktól, amelyek más működéseinket is megzavarják, azt követően tudunk jól kommunikálni és jól dekódolni a kommunikációt.
Amikor előítéletmentesek, elfogulatlanok vagyunk, amikor tiszta tudattal, egó mentesen működünk, akkor értjük és közvetítjük jól a dolgokat.
Amivel indítottam, talán mégsem teljesen helyénvaló, mert minden azt mutatja, hogy csak éretten kivitelezhető a jó kommunikáció, ami inkorrekt elvárás lenne gyermekkorban.
Mégsem tartom teljesen annak, mert láttam már példát arra is, hogy a három kislány szülei olyan tisztán és szépen kommunikáltak kezdetektől a gyerekekkel, az anya magyar anyanyelven, az apa angol anyanyelven, hogy mindhárom lány mindkét nyelven tisztán, szépen, megfelelő hatékonysággal beszélte mindkét nyelvet.
Csodáltam őket, mert én felnőttként nem tudtam olyan jó önérvényesítőként működni, mint a lányok, akik közül a legidősebb is csak 14 éves volt.
Mit is jelent a szülői minta és a tudatosság?
Ezt olyan célzattal tettem be, ha a szülők igazán akarják, hogy a gyermekeik sikeresek legyenek, akkor tudatosan képesek azzá tenni őket. A kommunikáció is, mint minden más, átadható, minta által is, amelyben hitelesek az átadók.

Bp., 2009-01-20. Illés Irén.

@ Yrisz 2009-2012