| |
Önismeret - életek sorozata
Elképesztőnek tűnt számomra az a felismerés, miszerint életek sorozata alatt felhalmozott negatív tapasztalataink, gátjaink, hiányosságaink, sérüléseink mennyire rányomják a bélyeget jelen életünkre és nem tudunk megfelelően működni tőlük.
(Természetesen az ellenkezője is igaz, amikor pozitív tapasztalataink, már megszerzett jó képességeink tesznek sikeressé, elégedetté bennünket.)
A spirituális fejlődésem tudatos felgyorsításának útjára 1993-ban léptem.
Miért? A sok szenvedés, a negatív életszemlélet, a fizikai szintre lehozott betegségek, a rossz életkörülmények megéléséből elegem lett. "eleget szenvedtem"
Minden módszerben kerestem a fejlődésem felgyorsításának lehetőségét, tudtam, csak így léphetek ki saját "mókuskerekemből".
Rájöttem, hogy az "ezoterikus", ill. "spirituális" iskoláink, tanítóink, túlságosan éretlenek maguk is arra, hogy hitelesen tudnák adni azt, amit bevállaltak.
Mind erkölcsiségükben, mind gyakorlati megélésben elmaradnak mindattól, amiről beszélnek, amit tanítanak.
(Valószínű, azért találkoztam ilyenekkel, mert magam is éretlen voltam erre.)
Az első 7 évem mégis ilyen tanítások elsajátításáról szólt. Ekkor teljesen átadtam magamat az érzelmeknek, intuíciónak, és az éppen aktuális spirituális, ill. ezoterikus tanításnak, tanítónak. Látható, milyen tudatlan, felnőtt korom ellenére éretlen emberként, önállótlan, vezetett voltam. Ilyen módon csak átmeneti, felszínes javulást hozott az életemben mindaz, amit kaptam. Természetesen előfordultak elszállások, félrecsúszások is.
(Miért? Személyiségem túl sok sérülést, gátat halmozott fel, addig nem lehet egyetlen csodálatos szeretetről, spiritualitásról szóló "igét" sem megélni, amíg ezek a terhek nyomják a vállamat.)
Mindaz, amit tapasztalhattam, szükséges volt ahhoz, hogy magasabb szintre való lépésem megalapozott legyen és megtörténhessen.
Kerestem a maradandó és mélyre ható módszereket, lehetőségeket.
Ekkor jutottam el a pszichoterápiák különböző módszerein keresztül olyan hatásokhoz, amelyekről éreztem, van mélysége, van maradandósága és valós értéke számomra.
Ekkor már az elméleti, intellektuális tudás elsajátítása is értéket képviselt az életemben.
(Családi örökségként a tanulás értéktelenségét kaptam meg.)
A következő 7 évem a szakmai identitástudat megszerzéséről szólt.
(Honlapom tartalmazza ennek részleteit, mikor hol, mit tanultam.)
A következő lépéseim: mindenféle tréningen, egyéni- és csoportos terápián, a legváltozatosabb módszereket sem kihagyva igyekeztem közelebb jutni saját mélységeimhez azokat feltárni, feldolgozni.
(Pszichodráma-, Hellinger-, Gestallt-, Rebirthing-, Biodanza, (táncterápia) módszerei, Kineziológia, Spirituális-válasz-terápia, stb.)
Nagyon elégedetlen voltam magammal, hogy még mindig itt tartok, ahol, mintha széllel szemben dolgoznék magamon. Nem azt mondom, hogy nem érzékeltem a változásokat, hiszen azokat nagyon is élveztem, de mégis lassúnak éltem meg a fejlődésem ütemét.
(Azt gondoltam, elégedetlenségem oka az én perfekcionizmusom lehet, amelyet már ismerek, dolgoztam rajta sokat, feloldozást ez alól, enyhülést alig hozott.)
Mégsem nyugodtam bele, tovább kerestem. Már imához folyamodtam, amikor az volt az érzésem, hogy hazai területen nem látok, nem találok számomra továbblépési lehetőséget.
Egy héten belül, bejelentkezett hozzánk baráti látogatásra Hollandiából egy hölgy, aki transzperszonális pszichoterapeuta, teozófiai szemlélettel. Ő lett a továbbléptetőm ezen a területen.
A vele való munkám magamon odáig juttatott, hogy előző életeim nehéz helyzeteit is megtalálva, azokon dolgozva, feloldásokat, felszabadításokat éljek meg különböző területeken. Ezek ebben az életemben olyan nehézségeket okoztak számomra, amelyek akadályoztak szakmai kiteljesedésemben, és önmegélésemben.
A jelen legfontosabb prioritása számomra az, hogy harmonizáljam, belsővé tegyem, (interiorizáljam), hitelesen megéljem mindazt, amit eddig "begyűjtöttem".
Tudásomat elmélyítsem, érzékenységemet, intuíciómat megfelelő módon használjam.
Itt válik fontossá a fent említett segítőm munkája velem, amikor kiderült, azon is kell munkálkodnom, hogy felszabadítsam magamat előző életeimben felhalmozódott gátak alól. Ezek legalább olyan fontosak, mint az ez életemben megélt sérüléseim alóli felszabadulás. Amikor mindezektől mentesen tudok lenni, akkor tudok csak igazán megfelelő módon élni, tanítani, példát mutatni.
Ez nem azt jelenti, addig nem csinálhatom, amit feladatomnak tarok, hiszen menet közben fejlődhetek igazán, csupán annyit kell szem előtt tartanom, nincs vége sohasem a fejlődésnek. Azt folyton keresni, bevállalni szükséges és fontos!
Minden eddigi ismeretem, tudásom kevés volt ahhoz, hogy meglássam, mennyire fontos az előző életek sérüléseivel való elkötelezett foglalkozás is.
Ezen a nem könnyű, göröngyös úton most itt tartok. (2010)
Szeretem a nehézségeket, a kihívásokat, a FELADATOKAT, amelyek minden esetben tovább visznek, fejlesztenek. Boldogsággal tölt el, ha megtalálom a megoldást és a hátteret, ami miatt eddig nem ment az, ami most már igen. Ezzel a szemléletmóddal minden ilyen helyzetet feladatnak tekintek, ezért könnyebben veszem az akadályokat, amelyek megszűntek PROBLÉMÁNAK lenni.
Talán már szenvedélyemmé vált a személyiségfejlesztés tudatos keresése mindenben, mégis úgy vélem, jó ez nekem. Amiben biztos vagyok, ez nem fog elveszni, a következő életeimben is az én javamra lesz. Ha úgy tetszik a jövőmet alapozom meg igazán.
Zárszóként megosztom az olvasóval azt, hogy nagyon gyakran hallottam, valójában mégis most jutott el hozzám az, hogy csak akkor tudunk tovább lépni, ha megérettünk erre.
Ugye milyen közhelynek tűnik? Ennek mélysége eljuttatott oda, hogy elfogadom a mások fejlődési ütemét, nem akarok megerőszakolni senkit sem azzal, amit én jónak látok az ő számára. Mindenki a saját belső mestere, és ő tudja csak igazán, neki mire van szüksége.
Fent leírtakhoz szorosan kapcsolódnak a TEOZÓFIA-I tanítáok, amikor a szabad akarat tiszteletben tartását, a gondolat szabadságát fontosnak tartom. Amikor az előző életek következményeiről, a karmáról, az életfeladatokról, a dharmáról beszélek.
Bár az nem helyén való, hogy csak beszélünk róla, mégis ezt kell látni a teozófiával foglalkozóknál is, mint minden más területen, hogy kevés az, aki élni is képes azt, amit jónak tart, jónak minősít. A szándék megvan, de a megvalósítás nem könnyű.
4 évvel később még hozzáteszem:
Az életfogytig tartó fejlődésünkben benne rejlik, hogy 1 nappal, 1 hónappal, 1 évvel később már mások vagyunk, másképp látunk, élünk meg dolgokat.
Kiegészítésem erről szól. 4 évi fejlődés a holland transzperszonális pszichoterapautám melletti fejlődésemről.
Még jobban kiszélesedett ható - és látóköröm. Megtanultam, hogy elsősorban saját dolgaimmal foglalkozzam. Magabiztosabb támogatóvá váltam. Határvédelmem és önvédelmem megerősödött. Felelősségvállalásom stabillá vált. Már senkit sem okolok a velem történtek miatt. Harmónia és elfogadás van bennem környezetem és a világ dolgai iránt. Magamévá tettem, hogy önmagam megváltoztatása az egyetlen igazi feladatom, ha azt szeretném elérni, hogy a környezet, amely körülvesz, jobbá váljon. Az át - és feldolgozott sérelmek, gátak, fájdalmak, bűntudatok, kiteljesedettebbé tették életemet. Harmonia van bennem.
Mindezt azért írtam le, adtam közzé, ha másnak is vannak hasonló igényei, minőségi változást szeretne az életében, ebben már Én is tudom segíteni, támogatni.
| |
|